Egy kis mese....

A hoplita vagy pontosabban hoplitész ókori görög nehézfegyverzetű gyalogos katona volt. Fegyverzetének neve hoplon volt, erről kapta a nevét. Az ókori görög polisz legfontosabb, a görög földrajznak is megfelelő – a dombos vidék alkalmatlan volt harcikocsik, vagy nagyobb lovascsapatok műveleteire – haderőneme volt.

A hoplita phalanx gyorsabban mozgó könnyűfegyverzetű gyalogosokkal és változó nagyságú, de általában nem meghatározó jelentőségű lovassággal egészült ki, amely általában arra szolgált, hogy távol tartsa az ellenfél gyors mozgású, dárdahajításra, nyilazásra vagy parittyázásra alkalmas csapatait, illetve a felderítésben és az üldözésben játszott szerepet.


A hopliták fegyverzete
Khorintoszi sisak

A hopliták támadófegyverzete a legfontosabb 2-3 m, de a makedón korra akár 6-7 m hosszú lándzsából (dorü), a rövidebb, másfél méteres hajítódárdából (akontion) és egy rövid, 60 centiméteres, kétélű, egyenes kardból (xiphosz) állt. A hosszú lándzsa nyele többnyire kőrisfából készült, hegye pedig bronzból vagy vasból, a másik végére pedig egy bronz lándzsavéget szereltek, hogy menet közben kiegyensúlyozza a lándzsát.

A védőfegyverzet legfontosabb része a nagy, majdnem 1 méter átmérőjű kerek pajzs, a aspis volt, aminek a kerete fából készült és bőrrel borították be, amit kívülről bronzlemezekkel erősítettek meg. Sokan nevezik az aspist hibásan hoplonnak, a hoplon ugyanis a hoplita teljes fegyverzetét jelentette. Az egyes poliszok a pajzs külsejére a poliszra jellemző jelet (episzémé) festettek, így a spártaiak (lakedaimóniak) lambdát, az athéniak alphát, a sziküóniak szigmát. A pajzsot a hoplita a bal kezében fogta, pontosabban bal kezét átdugta a pajzs belső részén levő bronz karpánton (porpax) és a pajzs belső peremén levő fogantyút (antilabé) markolta meg. Így karja több ponton rögzítette a pajzsot és azt jobban tudta irányítani, nemcsak magát, hanem a neki szemből balról jövő támadással szemben a tőle jobbra állót is védeni tudta. A jobbról jövő támadással szemben védtelenebb volt, ezért az ellenség általában onnan igyekezett támadni. A hoplita fején az arcot is takaró elterjedtebb korinthoszi típusú, vagy a kevésbé zárt illír típusú sisakot viselt. A mellét mellvért (thórax) védte, ami készülhetett bronzból, de szövetre erősett bronzlemezkékből is. A lábán lábvértet (knémidesz) viselt, ami térdtől bokáig védte a lábszárát elölről.

A hopliták harcmodora
Görög phalanx

A hopliták zárt alakzatban, phalanxban harcoltak. Így próbálták fizikai nyomással és döfködéssel felbomlasztani a szembenálló phalanx zártságát. 30-40 kg súlyú fegyverzetük miatt gyors és hosszú harctéri mozgásra nem voltak alkalmasak. Zárt soraik ellen a könnyűgyalogság vagy a lovasság nem sokat tehetett, de ha felbomlottak a soraik és menekülni kezdtek, akkor a könnyűgyalogság könnyen végzett velük egyenként. A pajzsot ilyenkor ha el is dobták, a nehéz vértezettől nem tudtak megszabadulni. A pajzs elhajítása sokszor a gyávaság jele volt, ezért a spártai nők úgy buzdították hadba induló férjüket, fiúkat hogy hozzák haza a pajzsukat, vagy azon hozzák őket haza (holtan). Ennek ellenére, a mészárlás általában – néhány kivétellel – nem volt célja a háborúnak, és a győztesek megelégedtek az ellenség megfutamításával.
A hopliták kiállítása [szerkesztés]
Spártai hoplita

A hoplitáknak a fegyverzetüket maguknak kellett megvásárolniuk, nem a polisztól kapták, ezért csak bizonyos anyagi szint felett engedhették meg maguknak, hogy nehézfegyverzetük legyen. A szegényebbek könnyűfegyverzetűek és evezősök lehettek. A gazdagabbak a lótartást is megengedhették maguknak (de a görög poliszokban a lovas harcot gyakran kevesebbre tartották). A legegyszerűbb nehézfegyverzet i. e. 510 körül kb. 30 drakhmába, azaz 1-2 ökör árába került.

Árulkodó pld. Athénban, hogy a legvagyonosabb osztály, az ötszázmérősök (az évi gabonatermés mennyisége) után a második osztály a 300 mérő feletti hippeiszeké, azaz "lovagoké" volt, és ők engedhették meg maguknak, hogy lovasként szolgáljanak, legalábbis Szolón idején. A következő réteg a 2-300 mérő közöttieké, ők a zeugitészek, akikből a nehézfegyverzetű katonák, azaz hoplitészek lettek.

A hoplita vagy pontosabban hoplitész ókori görög nehézfegyverzetű gyalogos katona volt. Fegyverzetének neve hoplon volt, erről kapta a nevét. Az ókori görög polisz legfontosabb, a görög földrajznak is megfelelő – a dombos vidék alkalmatlan volt harcikocsik, vagy nagyobb lovascsapatok műveleteire – haderőneme volt.

A hoplita phalanx gyorsabban mozgó könnyűfegyverzetű gyalogosokkal és változó nagyságú, de általában nem meghatározó jelentőségű lovassággal egészült ki, amely általában arra szolgált, hogy távol tartsa az ellenfél gyors mozgású, dárdahajításra, nyilazásra vagy parittyázásra alkalmas csapatait, illetve a felderítésben és az üldözésben játszott szerepet.

Tercius a kor jellegzetes hadseregében harcolt, melyet a hopliták alkottak. Nehéz fegyverzetű, lándzsával és kerek pajzzsal felszerelt gyalogosok. Az i.e. VII. sz. végére szinte minden városállam rendelkezett ilyen hoplita hadsereggel. Ők nem főállású katonák voltak, hanem földművesek, akik ha kellett otthagyták az ekét és közösségüket fegyverrel védték meg. A szomszédaikkal együtt fegyvert fogó férfiak nemcsak bátorságukról tettek bizonyságot, hanem polgári jogaikról is.

A hoplita harcosok felszerelésének legfontosabb eleme a kerek pajzs, a nevüket is erről kapták; a görög hoplon szóból, ami pajzsot jelent. A pajzs kb. 1 méter átmérőjű volt, a bal kezet kellett a közepén lévő kartartón átbújtatni, majd átnyúlni a másik szélén lévő fogantyúig, és azt megmarkolni.

 ZEPPELIN, Ferdinand von (1838-1917)
Német altábornagy, a róla elnevezett Zeppelin léghajók kifejlesztője. Megfigyelőként vett részt az amerikai polgárháborúban, ekkor repült először ballonon. Harcolt a porosz-francia háborúban. Katonai pályafutásának befejezése után a kormányozható léghajók problémájával kezdett foglalkozni. Megvásárolta a magyar származású Schwarz Dávid szabadalmát, és továbbfejlesztette azt. Mivel a léghajók építése drága volt, sokáig nem talált támogatókra, pénszerző akciókat szervezett, hogy folytathassa munkáját. A prototípus 1900-ban szállt fel, de az állandó tökéletesítések még sokáig folytak. Az első világháború elején a németek jelentős előnyben voltak a léghajózás terén, ráadásul 1916 végéig a repülők nem voltak képesek olyan magasra emelkedni, mint a Zeppelinek, ám rohamos fejlődésük fordulatot hozott. A kezdeti sikerek (bombázások, felderítő tevékenység) után a léghajókat 1917-ben a nyugati frontról vissza is kellett vonni. Zeppelin ezt már nem érte meg, 1917 márciusában elhunyt.